Országos felmérést és tanulmányt készít Szentes

Az Oktatási Minisztérium megbízásából Szentes város és térsége oktatási szakembereinek közreműködésével, koordinálásával országos felmérés készül az önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények kötelező eszköz- és felszerelési jegyzékében foglaltak felülvizsgálata érdekében – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Szűcs Lajos Szentes alpolgármestere.



A Közoktatási törvény. 123.§ /11/ bek. alapján a közoktatási intézmény fenntartójának 2000. július 31-ig el kellett készíteni a Ktv. 124. §-ának /20/ bekezdésében meghatározott, kötelező eszköz- és felszerelési jegyzékben foglaltak 2003. aug. 31-ig történő végrehajtásához szükséges ütemtervet.

Az önkormányzatok, valamint az oktatással foglalkozó szakemberek aggályosnak tartották a jegyzékben felsoroltakat, azok beszerzését, valamint ebből következő végrehajtást, éppen ezért, Szentes város alpolgármestere kezdeményezte az oktatási miniszternél a törvény ezen előírásainak felülvizsgálatát. Az Oktatási Minisztérium úgy döntött, hogy egy országos felmérés és tanulmány elkészítését kezdeményezi a probléma megoldására.

Szentes városa megkapta a jogot, hogy az országos felmérést elvégezze és annak anyagi fedezeteként 5,5 millió Ft-ot határozott meg.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2004. január 22.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés