Emberölés Dunakeszin

A rendőrök egy napon belül elfogták az 56 éves gyanúsítottat - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Holtan találtak egy férfit május 13-án délután, Dunakeszin. Az áldozatra egy parkoló kisteherautóban bukkantak rá. A helyszínre érkező rendőrök súlyos fejsérüléseket találtak rajta, és vérnyomokat rögzítettek.

Az igazságügyi orvos szakértő előzetes véleménye szerint a férfi halálát a nyakára mért ütés okozhatta, a fején lévő sérülés pedig egy hegyes eszköztől származhatott. A Pest vármegyei nyomozók rövid időn belül azonosították a holttestet. A helyszínen rögzített nyomok szinte meséltek. Ezek, és a tanúk elmondása alapján a történet gyorsan körvonalazódott.

Kiderült, hogy a 46 éves áldozat egy közeli lakókocsiban élt, ahova szívességi alapon költözhetett be. Barátjának – későbbi gyilkosának – megengedte, hogy nála húzza meg magát.

A zsaruk másnap azonosították és elfogták az emberöléssel gyanúsítható 56 éves B. Gyulát, akinek a ruházatában megtalálták az áldozat autójának kulcsát. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, beismerte, hogy bántalmazta a sértettet, de azt állította, hogy nem állt szándékában megölni.

Az azóta őrizetben lévő B. Gyula ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt folytat büntetőeljárást. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

OBJEKTÍV Hírügynökség 2025. május 19.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés