Ittas vezetők a célkeresztben

A fővárosi rendőrök két éjszakán át közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak Budán – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság budai rendőrkapitányságai közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak 2025. március 21-én 18 óra és március 23-án 6 óra között. Az I., II., III., XI., XII. és XXII. kerületek rendőrei főként az ittas sofőrökre vadásztak; elsősorban a hidak budai lehajtóinál ellenőrizték az autósokat.

Az akció során összesen 2306 sofőrt ellenőriztek, és a rendőröknek 16 esetben kellett intézkedniük ittas vezetés miatt; hat járművezetővel szemben büntetőeljárás indult, tízet pedig mintavételre állítottak elő.

A XI. kerületben két embert járművezetéstől eltiltás, a XII. kerületben egy-egy embert körözés, garázdaság, valamint engedély nélküli vezetés miatt fogtak el a rendőrök.

Az egyenruhások 43 esetben összesen közel egymillió forint helyszíni bírságot szabtak ki szabálysértések elkövetése miatt. Ketten nem adtak elsőbbséget, öten lejárt műszaki vizsga, 27 autós nem használta az irányjelzőt, egy-egy embert pedig köztisztasági szabálysértés, valamint kötelező felelősségbiztosítás hiánya miatt szankcionáltak. 16 ember összesen 320 ezer forint közigazgatási bírságot kapott, mert nem kötötték be a biztonsági övet, egy embert feljelentettek.

OBJEKTÍV Hírügynökség 2025. március 25.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés