A pénz csapdájában

Egy túrkevei férfi több éven keresztül, folyamatosan kért kölcsön egy helybélitől. A jótevő kezdetben önként segített, később azonban már ismerőse súlyos fenyegetések hatására közel 75 millió forinttal rövidítette meg – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A gyanúsított 2021 elején kereste meg a sértettet, és kisebb összegeket kért tőle kölcsön saját vállalkozása fenntartásához. A néhány tízezres hitelekből azonban százezres, majd milliós tételek lettek. A csaló teljesen behálózta áldozatát, naponta hívta telefonon, és teljes egészében a hatása alá vonta. 2022-ben már egy budapesti üzleti partnerének kért milliós tételeket, és amikor a sértett – akinek addigra megromlott az egészségi és a pszichés állapota a folyamatos sakkban tartás miatt – már nem tudott fizetni, különböző fenyegetéseket kapott telefonon. Négy év leforgása alatt közel 75 millió forintot adott át zsarolójának a megfélemlített áldozat. Szeptember 3-án, az utolsó pénzátvételt követően a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei nyomozók a Tisza MEKTO bevetési egységével fogták el a 32 éves férfit, ruhájában a kicsalt pénzzel.

A nyomozók csalás és zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

OBJEKTÍV Hírügynökség 2024. szeptember 4.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés