Pigniczki Fanni a sikeres 2023-as év után már 2024-re készül
Elkészült Pigniczki Fanni edzésterve. A második olimpiájára kijutó, világbajnoki és Világjátékok érmes ritmikus gimnasztikázó a 2024-es évben sem unatkozik majd. Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke elmondta, körvonalazódik, hogy milyen munkamenet következik - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Sajtócsapat közleményéből.
„Munkával kezdődik a szezon. Január 3-ától edzőtáborokkal hangolódunk, és sok szériázás következik. A tervek szerint a megújult gyakorlatokkal februárban egy barátságos versenyen mutatkozunk be. A lényeg, hogy a májusi hazai rendezésű Európa-bajnokságra úgy érkezzünk meg, hogy a közönséget maximálisan ki tudjuk szolgálni.” – mondta a sportvezető, aki hozzátette: a kontinensbajnokság után jöhet egy kis pihenő, és újabb hajrával fordulnak rá az olimpiára. „Fanninak ez lesz a második olimpiája, és nagyon készül. Tokió óta sok minden történt, többek között idén sporttörténelmi érmet szerzett a világbajnokságon, és gyakorlatilag minden versenyén bizonyította, hogy ő a sportág elitjébe tartozik” – tette hozzá Deutsch-Lazsányi Erika.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2023. november 29.
|