Lezárult a NAV KÖFOP-projektje
Lezárult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a NAV közleményéből.
Az informatikai fejlesztések négy fő cél mentén, hat projektelemben – a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi együttműködésében – valósultak meg: érintették a NAV információs és ügyintézőplatformjainak, adat- és változásbejelentési, illetve bevallási rendszerének, továbbá belső szakrendszereinek modernizációját is. A fejlesztések révén a korábbiaknál magasabb szintű szolgáltatást nyújtó, könnyen kezelhető, a jelen kor kihívásainak megfelelő alkalmazások jöttek létre, csökkent az adóügyekkel kapcsolatos papírmunka, és egyszerűsödött az ügyintézés ügyfél- és ügyintézői oldalon egyaránt.
A NAV új honlapjával egy letisztultabb, személyre szabható portál jött létre, a vele összhangban megújuló NAV-Mobil pedig egy modern, átlátható menüt és navigációt kapott. A fejlesztések nyomán az eBEV-portált felváltotta a jóval komplexebb szolgáltatást nyújtó ügyintéző-felület, az Ügyfélportál.
Az ONYA korszerűsítésével bővült az online beadható nyomtatványok köre, korszerűbbé vált a nyomtatványkezelés. A NAV korábbi telefonos tájékoztató és ügyintéző-rendszerének informatikai egységesítésével létrejött az általános tájékoztatást és ügyintézést is biztosító NAV Infóvonal (1819).
Az új adózóiéletút-követő alkalmazás a NAV rendszereiben tárolt adatokat a korábbi időráfordítás töredéke alatt teszi elérhetővé az ügyintézőknek. Szintén a NAV adatvagyonának kiaknázását és elemzését, az ügyintézői adminisztrációcsökkentést segíti az integrált adattárház fejlesztése.
A bűnügyi területen egy komplex lekérdezőfelület, valamint egy adat- és szövegbányász-alkalmazás jött létre, így a nagyobb bűnszervezetek kapcsolati hálózatai is feltérképezhetővé válnak. Megvalósult továbbá a bűnügyi adatpiac, amelynek segítségével a NAV nyomozói az egyes szakrendszerekből már egyszeri lekérdezéssel, egységes struktúrában férnek hozzá az adatokhoz.
A VEKTOR-rendszer fejlesztésével megújult a teljes végrehajtási informatikai környezet: a projekt befejező mérföldkövének teljesítésével jelentősen nőtt a végrehajtási hatékonyság.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2023. november 27.
|