Kamionnyi kamuarzenál

Méretes dobozokban találtak 153 millió forint értékű hamis LEGO-játékot, szabadidőruhákat és partiszetteket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy bolgár rendszámú kamionban – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a NAV közleményéből.



Az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén fülelték le a Görögországból érkező teherautó rakományát. A kockázatelemzésen fennakadt gépkocsi platóját a NAV járőrei tételesen átvizsgálták. A raktérből ledlámpák, párnák, kések, úszósapkák és papíráruk között az eredeti LEGO-hoz a megtévesztésig hasonló 180 darab játék, 330 „Palm Angels” feliratos szabadidőruha-szett, valamint a közkedvelt Wednesday horrorkomédia szereplőinek fotóival díszített 17 ezer partikészlet került elő. A játékokról és a többi áruról is lerítt, hogy az eredeti, márkás daraboknál szemmel láthatóan is jóval silányabb minőségű.

Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi termék hamisított, ami a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül került forgalomba.

A NAV pénzügyőrei a mintegy 18 ezer hamis árut lefoglalták, és iparjogvédelmi, valamint szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2023. június 6.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés