Preventív akció Bács-Kiskunban
Hétfőn az iskolákba, óvodákba és bölcsődékbe gépkocsival érkező szülőket és gyermekeiket ellenőrizték – értesült az OBJEKTÍ Hírügynökség a rendőrség közleményéből.
Bács-Kiskun vármegyében hétfő reggel az oktatási intézményekbe gépkocsival érkező szülőket és gyermekeiket állították meg pár másodperce a rendőrök. Az ellenőrzés ma még preventív jellegű volt, ha mindent rendben találtak az egyenruhások, akkor egy csokival jutalmazták a szabálykövetőket. Az egyórás akcióban sajnos 47 gyerek nem használta a biztonsági övet. Sőt volt olyan autó is, mely gyermekülés nélkül szállította a kiskorút. Ezekben az esetekben az akció keretén belül a rendőrök csupán figyelmeztették a szabályszegőket és elmagyarázták a biztonsági eszközök szerepét a közlekedésben. Azt is elmondták, hogy 1 hét múlva ismét visszatérnek, de ekkor már azt ellenőrzik, hogy a hiányosságokat sikerült-e pótolni. Akik a felhívás után is inkább veszélybe sodorják saját, vagy gyermekük testi épségét - azáltal, hogy nem használnak biztonsági eszközöket, - azokkal szemben szankciót fognak alkalmazni az intézkedők.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2023. március 28.
|