Lopások és jármű önkényes elvétele a gyanú

Több bűncselekmény elkövetése is a rovására írható a 26 éves kecskeméti férfinak – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói egy 26 éves férfit vettek őrizetbe lopás miatt 2023. március 19-én. A tolvaj az egyik áruházban megevett egy fánkot és ruhájába rejtett egy üveg szeszes italt, majd fizetés nélkül próbált távozni, azonban az üzlet biztonsági őre megállította a kasszáknál és értesítette a rendőröket. A kiérkező egyenruhások őrizetbe vették a tolvajt, ugyanis emellett másik négy lopás is sorakozott a számláján. Az esetek többségében whiskey-re utazott, egyszer pedig két parfümöt vitt el az egyik drogériából.

A nyomozás során egy másik esetre is fény derült: kölcsön adta a személyautóját egy kecskeméti férfi 2023. március 16-án az egyik cimborájának, aki – miután már nem volt rá szüksége – leparkolta az autót a megbeszélt helyre és benne hagyta az indítókulcsot, ahogy arról korábban megállapodtak. A jármű tulajdonosa ez idő alatt dolgozott, úgy gondolta, hogy ha végzett majd kiveszi kulcsot a kocsiból és lezárja. Csakhogy megfeledkezett róla, így nyitva maradt az autó, benne a kulcsával. Ezt egy szemfüles tolvaj kiszúrta és elkötötte azt, amit csak március 19-én észlelt a gazdája, amikor használni akarta a járművet. A kocsira a város szélén, egy homokúton bukkantak rá, összetörve. Az egyenruhások az ismeretlen elkövető felkutatásába kezdtek, a szálak pedig az aznap őrizetbe vett 26 éves tolvajhoz vezettek, akinek így a lopások mellett jármű önkényes elvétele miatt is felelnie kell. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerte a bűncselekményeket. A rendőrök kezdeményezik a letartóztatását.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2023. március 21.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés