Sántított a matek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Online Számla rendszer és az áfabevallások adatainak összevetésével fedezett fel egy helytelen adózói gyakorlatot. A vizsgálat megállapításai után az adózó korábbi bevallásait módosítva, könyvelését kijavítva pótlólag 80 millió forintot fizetett be az állami költségvetésbe – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a NAV közleményéből.



Egy ingatlan-bérbeadással foglalkozó cég helytelen adózási gyakorlatát fedezte fel a revízió egy kiutalás előtti ellenőrzésnél. A társaság 8 millió forintot kért kiutalni, de szemet szúrt az ellenőröknek, hogy adómentes bevétele több százmillió forint.

Az Online Számla rendszer adatai segítségével célzottan indították a vizsgálatot, és gyorsan megállapították, hogy a hiba nem a bérlők számláiból adódik, azok szabályszerűek. Rövidesen arra is fény derült, hogy az adózó mulasztása mögött sorozatos, téves jogszabály-értelmezés és szakszerűtlen könyvviteli gyakorlat áll.

Mivel a vizsgálat során egyértelművé vált az is, hogy mulasztásról és nem szándékos bűncselekményről van szó, ezért a NAV munkatársai az önkéntes jogkövetésre ösztönző tanácsadással segítették az adózót és az érintett könyvelőket. A cég együttműködött a hibák kijavításában, benyújtotta az önellenőrzéseket a nem vizsgált időszakokra, majd befizette a pótlólagosan megállapított adókötelezettséget. Így az állam bevételei összességében több mint 80 millió forinttal növekedtek, és az érintett vállalkozások is szabályszerűen működhetnek.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2022. október 7.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés