Idén is igényelhető a „Ne hagyj az autóban!” matrica

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú, figyelemfelkeltő üzenet – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményéből.



Még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet. 30°C-os melegben pedig ugyanennyi idő alatt 70°C-ra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség.

A tragédiák megelőzése, a minél hatékonyabb figyelemfelkeltés érdekében a Nébih idén is várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, valamint magánemberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre (pl. az üzletek bejárati ajtajára) kiragasztani a „Ne hagyj az autóban” matricát. Az igényeket a https://portal.nebih.gov.hu/ne-hagyj-az-autoban oldalon lévő űrlap kitöltésével jelezhetik.

Ha mégis megtörténne a baj, nem árt tisztában lenni a hőguta tüneteivel és a teendőkkel.

A hőguta tünetei kutyáknál

- ijedt és zavart a tekintete,

- nyugtalan vagy elfekszik,

- zihál, szaporán lélegzik, fújtat,

- csorog a nyála vagy hány,

- a testhőmérséklete 42°C fölé emelkedik.

Elsősegély hőguta esetén

A cél a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg kutyánk eljut az állatorvoshoz. Különböző módszereket alkalmazhatunk: nedves textillel (lepedővel, törölközővel) tekerjük be a testét vagy fokozatosan csökkenő hőmérsékletű vízzel hűtsük. Ha van kis medencénk, töltsük meg vízzel és fektessük bele, de jó szolgálatot tehet a benzinkutakon vásárolható, nagy jégkockacsomag is, amelyből tegyünk párat (testmérettől függően) a kutya teste köré.

A legjobb védekezés a megelőzés

– Soha ne hagyjuk kedvencünket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva!

– Kánikulában ne futtassuk kutyánkat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban vigyük!

– A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítanunk, hiszen ők érzékenyebbek a melegre.

– Ha a kertben, szabadon tartjuk kutyánkat, mindig legyen számára árnyékos, hűvös hely, ahol a hőség elől menedéket talál.

– Mindig legyen az itatótáljában friss ivóvíz!

– A nagy melegben a kutyák étvágya is lecsökken, ezért etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2022. június 22.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés