Nem a fájdalom, hanem az ékszerek tűntek el

A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást egy nővel szemben, aki a gyanú szerint masszázs közben lopta meg áldozatait – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Kifosztás és más bűncselekmények gyanúja miatt folytatott eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság. Egy középkorú nő 2019 óta idős asszonyokat szólított meg az utcán, és gyógymasszázst ajánlott nekik, majd a kezelés közben észrevétlenül kikapcsolta és ellopta a sértettek nyakláncait. Volt olyan áldozata, akit annak lakásán masszírozott, de az utcán alkalmazott „kezelést”. Az eljárás adatai szerint a nő legalább 22 esetben követett el ilyen bűncselekményt.

A csepeli nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, az 55 éves budapesti B.-né Erikát, akit 2020. január 14-én budatétényi otthonában fogtak el. A lakásán tartott kutatás során a rendőrök több mint félmillió forintot, valamint feltehetően bűncselekményekből származó ékszereket találtak és foglaltak le.

A nőt huszonkétrendbeli kifosztás bűntett és további bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, az ügy iratait a napokban átadták az ügyészség részére.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2022. május 15.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés