Felfegyverkezve garázdálkodtak a piacon

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán őrizetbe vettek három férfit, aki vasárnap egy megyeszékhelyi piacon az árusítóhelyek miatt többekkel vitába keveredtek.



A felek közötti vita még szombaton kezdődött, mivel a későbbi gyanúsítottak szerették volna megszerezni azokat a helyeket a piacon, ahol a sértettek már évek óta árusítottak. Az összetűzésnek a rendőrség véget vetett, azonban a békesség csak ideig-óráig tartott.

Vasárnap a 18 éves kerekegyházi lakos és 33 éves román társa ismét elfoglalták megszokott helyüket a piacon, amikor odament hozzájuk két román és egy kerekegyházi illetőségű férfi azért, hogy az előző napi konfliktust megbeszéljék. A békésnek induló párbeszéd azonban ismét vitába csapott át, és a három főből álló társaság – többek között fa lécekkel és egy fémből készült mankóval – ütlegelni kezdte az ellenérdekű feleket. Az egyik, illetve a másik oldalon is többen bekapcsolódtak a verekedésbe, amelyet a kecskeméti járőrök szakítottak meg. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az eset során heten megsérültek. A tettlegesség elől két nő és férfi kísérőjük egy furgon vezetőfülkéjébe menekült a garázdák elől, akik mérgükben a jármű szélvédőjét is betörték.

A nyomozók öt férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki. Közülük egy 40 és egy 49 éves román, valamint egy 38 éves kerekegyházi férfit bűnügyi őrizetbe vettek.

Az eset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.

Objektív Hírügynökség, 2021. november 22.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés