Torna-vb: Túl a főpróbán, új szállodában

Kisebb hibák ugyan voltak, de összességében sikeres pódiumedzést tudhat maga mögött a Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Bátori Szabolcs, Dobrovitz Ádám, Vecsernyés Dávid összeállítású férfi tornászválogatott, amely Kitakyushuban a tornászok világbajnokságán kedden kezdi meg szereplését a selejtezőkben – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség Altorjai Sándor csapatvezetőtől.



Szombaton a női mezőny második fele és a már férfiak is bemutatkoztak a pódiumedzésen. Mészárosék, csakúgy mint a magyar hölgyek, a második csoportba kerültek, így nyújtón kezdtek.

“Összességében elmondható minden delegációról, hogy a versenyzők többet hibáznak az átállás és a körülmények miatt, ez a mieinkkel sem volt másként, Vecsernyés és Tomcsányi jó gyakorlatot csinált nyújtón, de Mészáros Krisztofer hibázott. Ezt követte a talaj és a lólengés, ahol szintén voltak rontások, de ezeket a fiúk aztán szépen javították. Az edzés második fele már mindenkinek jól ment ” - nyilatkozta delegációvezető a helyszínen. A csapatvezető hozzátette, ezek a rontások az időeltolódás, valamint az akklimatizálódás számlájára írhatók. A magyar férfiak a kinti idő szerint kedden este mutatkoznak be, és igyekeznek ehhez igazítani a napirendet. Közben kialakult a végleges indulási rend is: Dobrovitz Ádám talajon, gyűrűn és ugráson, Bátori Szabolcs korláton és lólengésen szerepel. A szerspecialista Vecsernyés Dávid csak nyújtón indul, míg a két győri tornász, Mészáros Krisztofer és Tomcsányi Benedek hatszerezik.

Altorjai Sándor arról is tájékoztatott, hogy átköltöztették a magyarokat egy sokkal jobb szállodába, de vannak még megoldásra váró szervezési problémák:

“Az új szállodában sokkal jobb minden, a reggeli esetében ugyanúgy kis boxokban kapjuk meg az ételt, ezt a folyosóra teszik ki, odamegyünk érte, és a szobában fogyasztjuk el, de már sokkal tartalmasabb adagokat kapnak a sportolók. A szállodában van kávéautomata is a portán, oda le lehet menni, de csak fent a szobában lehet elfogyasztani az italokat, a biztonsági szabályok miatt. Ami továbbra is problémás, az a vacsora és az ebéd. Ma például csak hal és sertés között lehetett választani, ami a mellettünk ülő törökök esetében kifejezetten problémás volt, hiszen sertést vallási okokból nem fogyasztanak, a halat pedig nem szeretik, így patthelyzet alakult ki. Bízunk benne, hogy ez is változik majd, hiszen jó lenne még a vb kezdete előtt kellene még a tornászok energiaraktárait feltölteni.”

A magyarok vasárnap nem érintettek a pódiumedzéseken, hétfőn viszont a hölgyek selejtezőivel megkezdődik a vb hivatalos programja.

Részletes program helyi idő szerint, 50. torna-világbajnokság, Kitakyushu, Japán (+7 óra):

Október 18., 9:45-20:30 - kvalifikáció, nők, 1. nap (magyarok 11:15-12:30)

Október 19., 9:45-20:50 - kvalifikáció, nők, 2. nap; férfiak 1. nap (magyarok 19:10-20:50)

Október 20., 9:20-20:50 - kvalifikáció, férfiak 2. nap

Október 21., 18:15-20:15 - egyéni összetett döntő, nők

Október 22., 18:15-20:15 - egyéni összetett döntő, férfiak

Október 23., 14:40-15:40 - szerenkénti döntők (férfiak:talaj,lólengés,gyűrű; nők: ugrás, felemáskorlát)

Október 24., 14.40-15:40 - szerenkénti döntők (férfiak: ugrás,korlát,nyújtó; nők: gerenda, talaj)

Október 25. érkezés Liszt Ferenc repülőtér 22.50

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2021. október 16.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés