Torna-vb: Sikeres pódiumedzés, javuló körülmények

A Kovács Zsófia, Székely Zója, Bácskay Csenge, Szilágyi Nikolett alkotta női tornász válogatott már túl van a világbajnokság pódiumedzésén, amelyen a csapat minden tagja szépen teljesített Kitakyushuban - erről számolt be Altorjai Sándor csapatvezető, aki azt is elmondta, érezhetően javulnak a körülmények – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Sajtócsapat közleményéből.



A jubileumi 50. torna világbajnokság pénteki napján a hölgyek pódiumedzése zajlott. Kovácsék a 2. csoportban kaptak helyet, ahol talaj-ugrás-felemáskorlát-gerenda sorrendben mutatták be gyakorlataikat. Talajon a felemáskorlát Európa-bajnoki ezüstérmese, Székely a csapatvezető tájékozatása szerint kicsit még merevebben mozgott, de összességében jól teljesített, mint ahogy Bácskay és Szilágyi is. Ezt követte az ugrás, ahol már az is biztossá vált, hogy az első felnőtt világversenyére készülő Szilágyi Nikolett is indul, így végül az UTE tornásza és a Postás SE sportolója, Bácskay Csenge ugrik kettőt, míg a szintén Postás SE-s versenyző, Székely Zója egyet - mint ismeretes, az egyéni összetetthez egy ugrás is elegendő. A szabályok szerint egyébként egy szeren három tornász indulhat, így talajon, ugráson és gerendán is mindhárman bemutatkoztak a pódiumedzésen. Felemáskorlátra egyébként már mindenki feloldódott, itt Kovács, Székely és Bácskay gyakorlatozott. A kétszeres Európa-bajnok Kovács is jól szerepelt, ráadásul a nehezebb leugrásával fejezte be a gyakorlatot. A gerendát is szépen végrehajtották Székelyék, persze kisebb hibák voltak, aminek a javítására van lehetőség, akár már a pódiumedzés utáni tréningen.

Szerencsére a körülmények is javultak, a magyar delegáció ugyanis írásban is jelezte a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) felé a szervezésbeli hiányosságokat, ennek eredményeképpen pedig az étkezésben, a transzferekben és a szállásban is van, illetve lesz pozitív változás, erről a FIG elnöke, Morinari Watanabe személyesen biztosította a mieinket, és meg is látogatta a magyar delegációt a hotelben.

A világbajnokság szombaton a férfiak pódiumedzésével folytatódik, ahol a Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Bátori Szabolcs, Dobrovitz Ádám, Vecsernyés Dávid összeállítású férfi tornászválogatott a 2. csoportban nyújtó-talaj-lólengés-gyűrű-ugrás-korlát sorrendben mutatja be gyakorlatait.

Altorjai Sándor, csapatvezető: Szerencsére pozitívak voltak a benyomásaim a pódiumedzésről, mindenki jól dolgozott, emellett a szervezők is igyekeznek javítani a körülményeken, hivatalosan benyújtott panaszlevelünknek meglett az eredménye. A reggeli már sokkal bőségesebb, emellett a transzfer is sokkal gyorsabb, ma már 5 percet se kellett várnunk, és megérkeztek a taxik. Maga a nemzetközi szövetség elnöke, Morinari Watanabe jött el a szállásra, majd miután megtekintette azt, felajánlotta, hogy költözzünk át egy másik hotelbe, ahol a német és az angol csapat is lakik. Megtekintettük azt a szállodát, és úgy döntöttünk, hogy szombaton átköltözünk. Emellett biztosított arról is, hogy a csapatok kérésére az ebéd és a vacsora mennyiségén és a minőségén is javítanak, bőségesebb lesz több meleg étellel.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2021. október 15.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés