Fiatalkorúként lett bűnelkövető

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy fiatal ellen, aki a gyanú szerint a 18. születésnapja előtt nyolc lopást követett el – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai 2020 őszén kezdtek nyomozásba egy akkor 17 éves fiú ellen, aki egy szeptemberi éjszakán bement egy építkezési területre, lefeszítette a vízóraaknáról a lakatot, és eltulajdonította a szivattyút. Nem mehetett azonban messzire zsákmányával, mert a rendőrök a közelben igazoltatták, és lefoglalták tőle a közel 80.000 forint értékű eszközt.

A fiú azonban nem csupán ezzel az egy bűncselekménnyel gyanúsítható. Még ugyanebben a hónapban összesen tizenöt akkumulátort tulajdonított el olyan teherautókból, amelyek kecskeméti utcákon parkoltak. A gyanúsított az összesen hét sértettnek alkalmanként 80.000 és 200.000 forint közötti kárt okozott. Csak egyszer történt meg, hogy a járművekre szakosodott tolvajnak másféle zsákmánnyal kellett beérnie: akkor egy építkezésről ajtót lopott.

A rendőrök a jelenleg már felnőtt korú bűnelkövetőt többrendbeli lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az eljárás kezdeti szakaszában őrizetbe vették. Az időközben szabadlábra helyezett gyanúsított ügyében a nyomozás befejeződött, a nyomozók vádemelést javasolnak a fiatal ellen.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2021. július 22.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés