Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó előírást. Az enyhítő intézkedés részleges, hiszen az állatok zártan etetése és itatása továbbra is kötelező marad. Fontos, hogy az állattartók a jövőben is betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket, hiszen csak ezzel a felelős magatartással minimalizálható annak kockázata, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen hazánkban – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményéből.



Az országos főállatorvos 2021. május 14-én megjelent határozatával visszavonta a baromfik kötelező zártan tartására vonatkozó országos előírást. A könnyítést a járványhelyzet kedvező alakulása indokolja, ugyanis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma 2021. április 13-a óta nem mutatott ki újabb madárinfluenza-fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban.

Az enyhítés mellett a járványvédelmi minimumfeltételeket továbbra is teljesíteniük kell a gazdáknak, továbbá ezután is érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2021. május 17.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés