Ittasan balesetezett a kijárási korlátozás alatt

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak annak a 33 éves helyi férfinak az ügyében, akivel szemben a büntetőeljáráson kívül szabálysértési- és közigazgatási eljárást is folytattak – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Kecskemét-Hetényegyházán, a Miklós Gyula utcában közlekedett – a Fény utca irányából – személygépkocsijával egy 33 éves helyi férfi 2021. március 6-án 22 óra 15 perckor. A sofőr a Putnoki János utca kereszteződéséhez érve balra akart kanyarodni, azonban nem az út vonalvezetésének megfelelően vezette járművét, ezért letért az útról, majd egy fának, végül egy ház falának ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A helyszíni ittasság-ellenőrzés során a gépkocsivezetővel szemben alkalmazott szonda pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások már a helyszínen elvették a férfi vezetői engedélyét, és mintavétel céljából előállították.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi vegyészszakértő a vérminta alapján az alkoholfogyasztás tényét igazolta, ezért a férfit a rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelés javaslatával átadták az ügyészségnek.

Az egyenruhások a büntetőeljárás mellett közigazgatási eljárást is indítottak a balesetet okozó sofőrrel szemben, mivel nem használta a biztonsági övét. Ő ezért bírságot, valamint 3 közlekedési előéleti pontot is kapott.

A kecskeméti férfi a kijárási korlátozás szabályait is megszegte, ezért vele szemben szabálysértési eljárás keretében pénzbírság kiszabására került sor.

Objektív Hírügynökség, 2021. május 8.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés