Személyautó ütközött a közutas energiaelnyelőbe

A gödöllői mérnökség szakemberei kedden délelőtt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 21-es kilométerszelvény környékén dolgoztak, amikor a munkásoknak és a munkaterületet biztosító energiaelnyelő berendezésünknek ütközött egy személyautó. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményéből.



Itt is, mint minden más gyorsforgalmi úton számos figyelmeztetést helyeztek ki: jóval a munkaterület előtt a pálya fölött található digitális kijelzőn szerepelt, hogy munkaterület következik, két lépcsőben 100, illetve 80 km/órára vették le a sebességet az előjelző autóikkal, ráadásul munkavégzésre és sávelfogyásra figyelmeztető táblák is kint voltak. Ennek ellenére a felvételen jól látszik, hogy a belső sávban nagy tempóval halad a balesetet okozó jármű, mondhatni szerencsére még talán az utolsó pillanatban észrevette az energiaelnyelő modult, így annyira le tudott fékezni, hogy ne legyen nagyobb baj az ütközésből. Bár helye és ideje is lett volna kikerülni vagy átsorolni a külső sávba. Viszont az is elmondható, hogy a nemrégiben beszerzett új modul ellátta feladatát, megvédte a közutasokat és az autó utasait is.

Az ilyen esetek elkerülése érdekében kérik az autósokat, hogy ne megszokásból vezessenek, figyeljék az utakon kihelyezett fix és ideiglenes jelzéseket, azokat betartva saját maguk és a munkavégzők biztonságáért is sokat tehetnek!

A balesetet rögzítő kamera felvételeiből készült videó a hivatalos Instagram oldalon érhetőek el: https://www.instagram.com/p/CONg9WjhuBG/?igshid=11728v544n5xc.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2021. április 28.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés