Ritmikus gimnasztika: Pigniczki kvótás helyről folytatja

Ezen a hétvégén rendezik meg ritmikus gimnasztikában a Pigniczki Fanni számára az olimpiai kvalifikáció szempontjából létfontosságú Világkupa-sorozat második állomását Taskentben, amelyre hétfőn indult a magyar delegáció – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Sajtócsapat.



A küldöttséget Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna felnőtt egyéni versenyzők alkotják. Őket Gelle Noémi, valamint Raub Nóra edzők kísérik, és velük tart még Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke, aki bíróként szerepel.

A csapat Budapestről először Isztambulba, majd Taskentbe repül, és a verseny végeztével ugyanezen az útvonalon érkeznek haza. A szövetség tájékoztatása szerint az utazás időtartamára teljes körű konzuli védelmet igényeltek, tehát kiemelt figyelmet kapnak a Külügyminisztériumtól. A repülőgépre történő felszálláskor, illetve Taskentbe való érkezéskor angol nyelvű, 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet kell bemutatni, emellett a verseny helyszínén április 16-án, majd a hazaérkezést követően április 19-én is tesztelik a delegáció tagjait.

Pigniczki Fanni a sorozat első, szófiai állomásán, összetettben a 11. helyen végzett, amely egyrészt sporttörténelmi volt a magyar ritmikus gimnasztika szempontjából, az olimpiai kvalifikációt tekintve pedig ez a helyezés a harmadiknak számít, így az első állomás után olimpiai kvótás helyen áll a magyar versenyző.

Az olimpiai kvalifikáció megszerzésére két esély nyílik a következő hónapokban, az egyik a Világkupa-sorozat, a másik az Európa-bajnokság. A Vk négy állomásból álló versenysorozat, ahol a három legjobb összetettben elért helyezés számít. Az összesített listából kihúzzák azon országok versenyzőit, amelyek már 2 indulási jogot szereztek az olimpiára, és az így kialakult végső sorrendben az első három helyezett szerez olimpiai kvótát.

Az Európa-bajnokságot júniusban rendezik, itt is az egyéni összetett eredményt veszik figyelembe, a rangsorból itt is kikerülnek a már kvalifikációt szerzett országok sportolói, és így talál gazdára az egyetlen olimpiai indulási jog a legjobban szereplő még kvótával nem rendelkező ország versenyzőjének személyében.

Ritmikus gimnasztika Világkupa, Taskent, program (helyi idő szerint) (Fontos, hogy az időpontok magyar idő szerint az időeltolódás miatt 3 órával korábban kezdődnek.)

Április 16. 10:00-16:55, selejtező (karika, labda) - Pigniczki Fanni, Wiesner Hanna - 14:00-től

Április 17. 10:00-16:55, selejtező (buzogány, szalag) - Pigniczki Fanni, Wiesner Hanna – 15:25-től

Április 18. 12:00-14:45, döntők (karika, labda, buzogány, szalag)

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2021. április 12.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés