Élettársa visszautasította, ezért kést rántott

A kecskeméti nő szerelemféltés áldozatává vált. Bántalmazója jelenleg is letartóztatásban van – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak egy 68 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint 2020. január 1-én este szóváltást követően megszúrta volt élettársát.

A kecskeméti illetőségű gyanúsított és a 37 éves sértett korábban élettársi kapcsolatban éltek. Szakításuk után a férfi a békülés reményében többször felkereste volt párját, aki azonban elutasította a közeledést. Újév napján O. János ismét elment az asszonyhoz, ám az újabb visszautasítást már nem viselte el: kést rántott, és megszúrta áldozatát. Ez után megfenyegette a nő barátját is, aki szintén az ingatlanban tartózkodott.

A rendőrök még a lakásban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kecskeméti lakost, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek. A kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint az asszony ugyan combtájékon és a mellkasán könnyű sérüléseket szenvedett, de a 9,5 centiméter pengehosszúságú kés akár komolyabb – életveszélyes – sérülést is okozhatott volna.

A nyomozók – a szakértői vélemény és a tanúvallomások alapján – módosították a gyanúsítást. Álláspontjuk szerint a férfi nem súlyos testi sértés kísérletét, hanem életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletét valósította meg.

A megyei főkapitányság munkatársai a jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a nyomozást befejezték, az iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. november 29.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés