Varázslatos csillagos esték Magyarországon

A csillagképek, meteorok, hullócsillagok varázslatos világába kalauzolnak el a Magyar Nemzeti Parkok. Olyan különleges helyszínek és programok ezek, ahol zavaró fények nélkül lehet kémlelni az égboltot, emellett az élővilág is háborítatlan. A rendezvények színvonalas megvalósításához hazánk nemzetközileg is elismert három csillagoségbolt-parkja is hozzájárul – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel közleményében az AM Sajtóiroda.



Európában elsőként a Zselici Tájvédelmi Körzetnek ítélte oda a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség a megtisztelő címet még 2009-ben. A Hortobágyi Nemzeti Parkot 2011-ben, míg a Bükki Nemzeti Parkot 2017-ben nyilvánították csillagoségbolt-parkká. A nyári időszak rendkívül gazdag jellegzetes csillagképekben, égi jelenségekben, ezért a következő hetekben számos egyedülálló programmal várják a látogatókat, akik biztonságosan pihenhetnek, töltődhetnek fel nemzeti park igazgatóságaink és a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. rendezvényein.

A Zselici Tájvédelmi Körzet, mint Nemzetközi Csillagoségbolt-park mintegy 8300 hektáros védett, illetve fokozottan védett területén derült éjszakákon a zavaró nagyvárosi fényektől mentes csillagos égboltban gyönyörködhetünk. Az itt található Zselici Csillagpark egyszerre mutatja be a csillagoségbolt-park és a somogyi erdő értékeit. A komplexum része többek között egy távcsőkupola, egy planetárium, a 25 méter magas kilátó, valamint öt szabadtéri információs és pihenőpont.

A Hortobágy hazánk egyik legkevésbé fényszennyezett területe, itt akár több ezer csillagot is láthatunk éjszakánként, míg egy városban mindössze néhány tucat fénypont észlelehető. A nyári időszak legnagyobb látványossága a Perseida meteorraj, amely nagyon jól megfigyelhető a puszta egén. Augusztus közepén sok hullócsillagot, meteort lehet látni az éjszakai égbolton. A Hortobágyi Csillagoségbolt-parkban rendkívül változatos programok várják az érdeklődőket: a Mátai Fecskeház Erdei Iskola csillagdájának kínálata mellett tematikus táborokon, éjszakai túrákon, madármegfigyeléssel egybekötött csillagsétákon és asztro-gasztro túrákon is részt vehetnek az érdeklődők.

Egyedülálló élményt nyújt a Bakonybélben található Pannon Csillagda, amely Magyarország első számú, komplex csillagászati ismeretterjesztő élménycentruma. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontja a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben található, a létesítmény modern távcsőparkkal, planetáriummal, 3D Mars mozival, valamint interaktív űrkutatási és csillagászati kiállítással, programokkal várja az érdeklődőket nappal és éjszaka is. A Bükki Csillagoségbolt-parkban is számos program keretében ismerhetik meg a látogatók a csillagos égboltot, emellett Répáshután megkezdődött egy egyedülálló csillagászati látogatóközpont, a Bükki Csillagda építése.

Augusztusban számtalan program közül válogathatnak azok, akik szeretnék megismerni a nemzeti parkok esti-éjszakai világát. A Perseida meteorrajt több helyszínen is megfigyelhetjük: Felsőtárkányban csillagászati bemutatóval egybekötött meteorles várja az érdeklődőket, a Hortobágyon különleges helyszínen, a Vadasparkban nézhetik meg a jelenséget látogatók, a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csillaghullás-túrákat szervez, például naplemente után a híres Öreg-hegyi pincesorhoz kalauzolja a vendégeket. A csillagos égbolt titkait fürkészhetjük a Fertő-tájon vagy éppen a Kiskunságon, a Kolon-tónál. A Pannon Csillagdában csillagportyákon, míg a Mátai Erdei Iskolában csillagdai estéken lehet részt venni. Az Aggtelek környéki táj esti arcát egy naplemente túra keretében ismerhetik meg az érdeklődők, a szabadkígyósi Nagyerdőben pedig a csillagos égbolt mellett a természet éjszakai hangjait is meg lehet figyelni. A programok regisztrációhoz kötöttek, ezért érdemes előzetesen tájékozódni az adott nemzetipark-igazgatóság honlapján, közösségi felületein.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. július 24.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés