Hétfőtől a metrópótló buszok is használhatják az Üllői úti kerékpársávot

Ideiglenesen kihelyezett közlekedési táblák szabályozzák a forgalmat az Üllői úton az M3-as metró vonalfelújításához kapcsolódó korszerűsítési munkák idején. A pótlóbuszok – indokolt esetben – használhatják az ideiglenes kerékpársávot, azonban autóval, taxival, motorral továbbra is tilos közlekedni ebben a sávban – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.



A Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed metróállomás felújítása miatt, 2020. július 13-ától, hétfőtől az M3-as metrópótló buszok mellett az M30-as állomáspótló buszok is az Üllői úton járnak. Az utasok kényelmét szolgáló pótlóbuszok megjelenésével kisebb forgalmi változás lép életbe az Üllői útnak a Nagyvárad tér és a Névtelen utca közötti szakaszán.

Pótlóbuszok igen, autók, motorok nem

Az Üllői úton kialakított ideiglenes kerékpársávok olyan vegyes forgalmi sávvá alakulnak, amelyeken a használatot a „Behajtani tilos, kivéve BKK, kivéve kerékpár” tábla szabályozza. Ez azt jelenti, hogy az Üllői útnak a Nagyvárad tér és a Kálvin térhez közeli Névtelen utca közötti szakaszán a szélső forgalmi sávot a kerékpárral közlekedők mellett a BKK járatai is használhatják kellő körültekintéssel. Azonban autóval, motorral, taxival továbbra is csak a kanyarodáshoz való felkészüléskor szabad ráhajtani erre a sávra.

A metrópótló autóbuszok vezetői mérlegelhetnek, hogy az aktuális forgalmi helyzetben szükséges-e használniuk a szélső forgalmi sávot. Ha a belső sávokban közlekedve is tartható a menetrend, akkor nem kell ráhajtaniuk a kerékpársávra. Ha viszont a forgalmi helyzet, torlódás azt indokolja, akkor haladhatnak a szélső sávban is. Ilyen esetben a biciklivel közlekedőket a középső sáv használatával kikerülhetik.

Alternatív útvonalak a kerékpárral közlekedők számára

A megváltozó forgalmi rend ellenére az Üllői úton továbbra is lehet kerékpárral haladni, azonban akik szeretnék biciklivel elkerülni ezt a szakaszt, azok számára több alternatív útvonal is rendelkezésre áll.

• A Baross utcában folyó kerékpárosbarát átalakítások napokon belül befejeződnek. Itt a Nagykörúton kívüli szakaszon busz- és bringasávok, a Nagykörúton belül pedig forgalomcsillapítás - az autók maximum 30 km/h sebességgel haladhatnak – segítik a biztonságosabb közlekedést.

• A Baross utca mellett érdemes mérlegelni a közeli Tompa utca használatát is, ahol két irányban lehet haladni kerékpárral. Ráadásul a Tompa utca által érintett nagykörúti jelzőlámpás kereszteződésben néhány napon belül már egyenesen tovább lehet haladni a Bakáts tér felé.

A szakemberek további útvonalak átalakítását is vizsgálják a felsoroltak mellett.

A megváltozott forgalmi helyzet a megszokottakhoz képest nagyobb figyelmet igényel az erre közlekedőktől. A Budapesti Közlekedési Központ mindenkit arra kér, hogy legyen türelmes, körültekintő függetlenül attól, hogy autóval, biciklivel, vagy busszal közlekedik. Figyeljünk egymásra, hiszen ez a biztonságos közlekedés egyik legfontosabb feltétele!

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. július 10.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés