Visszaéltek egy magyar ökotermelő adataival

Egy magyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű napraforgót, melynek származása dokumentumokkal nem volt igazolható. Az esetről a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. tett bejelentést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih). A kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a jogsértés – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményéből.



A bejelentés alapján a Nébih szakemberei vizsgálatot tartottak az érintett termelőnél. Ennek során bebizonyosodott, hogy a gazdálkodó 2019-ben nem termesztett és nem vásárolt, illetve nem tárolt be napraforgót, így nem is értékesíthetett.

Az ügy kivizsgálásában az olasz ICEA és a holland SKAL tanúsító szervezetek is közreműködtek. A keresztellenőrzések során beszerzett dokumentumokból kiderült: a számlákon a termelő neve és címe szerepel, azonban a számlaszám már egy magyarországi, konvencionális és ökológiai termelésből származó termények kereskedelmével foglalkozó cégé.

A napraforgót, a fenti számlákkal értékesítették egy hollandiai felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta el. Az értékesítéshez mellékelték az érintett termelő angol nyelvű minősítő tanúsítványát, amit több ponton megváltoztattak.

A vizsgálat egyértelműen feltárta, hogy az érintett napraforgó tétel származása, eredete – ezáltal az a tény sem, hogy az ökológiai termelésből származna – nem igazolt, így nyomonkövetése nem biztosított. Eddig összesen 247,97 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a dokumentációs jogsértés.

Az ismeretlen eredetű terményről a Nébih a RASFF-on keresztül értesítette az érintett országokat.

Magyarország Európa egyik legnagyobb vetőmag-előállító országa. Az itthon termelt jó minőségű vetőmagok iránt rendkívül nagy a kereslet. Az eset kapcsán – többek között az ágazat védelmében – a Nébih felhívja a termelők, forgalmazók figyelmét, hogy amennyiben hasonló visszaélésre utaló jelet észlelnek, azt haladéktalanul jelezzék a magyar tanúsító szervezeteknél.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. július 8.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés