Európai szintű menhelyre gyűjtenek a szurkolók

Évente több tonna adományt kap külföldi magyaroktól is a világszinten egyedülálló – és egyik legismertebb – hazai állatvédő csoport, a Szurkolók az Állatokért. A kapott felajánlást – jellemzően állateledeleket és anyagi támogatást – a hazai fociklubok kemény magjából verbuválódott, radikális állatvédő csapat továbbadományozza. E mellett a szervezet rövidtávú célja egy európai szintű menhely létrehozása, amelynek érdekében most spanyolországi állatvédőkkel is felvették a kapcsolatot – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



Az országos lefedettséggel rendelkező, nemzetközi kapcsolatokat is építő szervezet igyekszik gyorsan és mindenhova eljutni, ahonnan megmentendő állatokról kapnak bejelentést, természetesen, ha valós ügyről van szó. A köztes időben pedig hozzák és viszik a felkínált adományokat. Most egy európai szintű menhely létrehozására gyűjtenek, ez a következő célkitűzésük.

„Mostani spanyol utunkon találkoztunk sok kint élő magyarral, felkerestünk egy helyi menhelyet, illetve vendéglátóinkkal átgondoltuk a további együttműködés lehetőségeit” – mondta el legújabb, Estepona-ban tett látogatásukról Kapin Richárd, az állatmentő csoport vezetője. A kiváló állattartási körülmények mellett komoly tapasztalat volt például, hogy arrafelé egyáltalán nincsenek kóbor kutyák, illetve a menhely is a helyi önkormányzattal szorosan együttműködve dolgozik, ellátva állatokhoz kötődő hatósági megbízásokat is.

A múlt héten egy Németországban élő támogatónk hozott személyesen nagyobb mennyiségű adományt, de vannak szimpatizánsaink olyan távoli országokban is, mint Hollandia vagy épp Luxemburg, de Erdélyben és Ausztriában is, hogy a közelebbieket is említsük.

Kapin Richárd hozzátette: vannak célok, amelyekkel jóérzésű ember csak egyetérteni tud, ilyen az állatokért, az állatkínzás ellen folytatott küzdelem. Ezért képes a csoportunk összefogni az egymást „ősellenségnek” gondoló futballklubok legkeményebb szurkolóit, és ezért támogatnak bennünket olyan civilek és vállalkozások, akik egyébként nehezen tudnak azonosulni a szurkolói kultúrával.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. július 7.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés