Unokaöccsét szúrta meg

Duplán állt bosszút szerelemféltésből a 69 éves sárszentmihályi férfi, a rendőrök őrizetbe vették – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 21-én délután érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron, a Kisteleki utcában késelés történt, vérzik egy férfi.

A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy késsel kétszer megszúrta, váll- és hastájékon az elkövető, akit megnevezett. A feltételezett bántalmazót a nyomozók lakcímén elfogták, és a kutatás során az elkövetés eszközéül használt kést lefoglalták. A sárszentmihályi lakost a Fejér megyei nyomozók – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 69 éves férfi vallomásában beismerte tettét, elmondta, hogy azért szúrta meg unokaöccsét, mert az korábban a feleségét és a mostani barátnőjét is elszerette. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. május 22.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés