Szemtanúk jelentkezését várják

A dunaújvárosi rendőrök egy közúti közlekedési baleset részesének és szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság 07030/421/2020. bűnügyi számon nyomozást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. március 20-án 13 óra 45 perc körül Dunaújvárosban, a Velinszky László utcában található áruház parkolójában, az Építők útja irányába közlekedett gyalogosan az a nő, akit egy parkolóhelyről éppen elinduló, hátramenetet végző ismeretlen járművezető elütött. A gyalogos az aszfaltra esett, az ismeretlen járművezető pedig – tekintettel a nő azon nyilatkozatára, miszerint nem sérült meg – továbbhajtott. A későbbiekben azonban orvosi vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a baleset következtében a nő súlyosan megsérült.

A rendőrség kéri, hogy aki látta az esetet, vagy a balesetet okozó autóval, esteleg sofőrjével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. március 31.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés