Megújult az 5312-es jelű Kalocsa-Bácsalmás összekötő út egy szakasza

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Bács-Kiskun megyében az 5312-es jelű Kalocsa-Bácsalmás összekötő út 2 kilométeres szakasza teljes körűen megújult – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményéből.



A TOP-1.3.1-15-BK1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Bács-Kiskun megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 4,047 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében 2 kilométeren újult meg az 5312-es jelű Kalocsa-Bácsalmás összekötő út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy nettó 464,3 millió forintból valósította meg a beruházást.

Az összekötő út érintett szakaszán a kivitelező gondoskodott a 19+576 kilométerszelvényben található híd felújításáról, egy buszöbölpár létesítéséről, valamint zárt csapadékvízelvezető rendszer kiépítéséről. A burkolat megerősítése során két rétegben aszfalterősítő réteget építettek be, egyes szakaszokon pályaszerkezet cserét végzett el a kivitelező.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Bács-Kiskun megyében mintegy 32 kilométernyi út felújítása valósult meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. március 20.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés