Világszinten teljes gőzzel halad az egészségügy digitális átalakulása

Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható. Legalábbis ez derül ki a Roland Berger „Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál” (Future of Health: An industry goes digital – faster than expected) című tanulmányából. A Roland Berger szerint a 2025-ig tartó időszakban gyökeres változások lesznek az egészségügyi piacon – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



A tanácsadó cég négyszáz nemzetközi egészségügyi szakértőt kért fel a közép és hosszú távú változások előrejelzésére, az így kapott prognózisokat pedig később iparági szakértők bevonásával, a Delphi-módszerrel validálták.

A tanulmány megállapítja, hogy bár az egészségügyi digitalizáció üteme eltér az egyes országokban és piaci szereplőknél, az átalakulás teljes gőzzel halad előre. A digitális egészségügybe áramló kockázati tőke értéke 2019 első felében globálisan elérte a 4,5 milliárd eurót, csupán az év első három hónapjában 371 befektetést regisztráltak világszerte (ebből 78-at Európában), amelyek közül több M&A tranzakció volt.

Számos, szektoron kívülről érkező szereplő próbál érvényesülni az átalakuló iparágban saját ellátási láncot és gyógyszertári hátteret kiépítve, holott ezek a területek korábban az iparág hagyományos szereplőihez tartoztak. A fejlett és fejlődő országok - adatalapú üzleti modellek kidolgozásában járatos - technológiai vállalatai is erősítik jelenlétüket az egészségügyi piacon: ezek a technológiai cégek óriási adatmennyiséghez férnek hozzá, amely alapján egészségügyi állapotfelméréseket készítenek ügyfeleik számára. Ha sikerül meggyőzniük az embereket, hogy hasznos támogatást képesek nyújtani számukra az egészségük megőrzéséhez, hihetetlen mértékben magukhoz köthetik őket.

A Roland Berger tanulmánya szerint 2025-ig az Európai Unióban a digitális termékek és szolgáltatások piaci volumene eléri a 155 milliárd eurót. Fontos szerepet játszik majd a mesterséges intelligencia (AI) az egészségügyi problémák diagnosztizálása, monitorozása és megelőzése terén, hosszabb távon akár az egészségügyi szolgáltatások 20%-át is ki tudja váltani. A felmérésbe bevont 400 iparági szakértő 60 százaléka szerint a nagy technológiai vállalatok, köztük az Amazon, az Apple és a Google néhány éven belül az egészségügyi ágazat megszokott szereplői közé tartoznak majd. Hetven százalékuk véli úgy, hogy a betegek hajlandóak lesznek egészségügyi adatokat szolgáltatni a biztosítótársaságoknak az egészségesebb életmódot jutalmazó kedvezőbb biztosítási díjért cserébe, közel 80 százalékuk szerint pedig az egészségbiztosítók a digitalizáció segítségével saját partnereik felé terelik majd ügyfeleiket. Minden második szakértő gondolja úgy, hogy az egészségbiztosítók diagnosztikai szolgáltatásokat is nyújtanak majd és minden harmadik hisz abban, hogy a biztosítók képesek lesznek befolyásolni ügyfeleik viselkedését és ezáltal csökkenteni azon betegségek arányát, amelyek az egészségtelen életmódból fakadnak. A szakértők közel fele arra is számít, hogy a gyógyszerek árát befolyásolja majd azok eredményessége, hatékonysága.

A tanulmány szerzői szerint az iparág szereplőinek készen kell állni a változásra és el kell szakadni a hagyományos gondolkodástól, középpontba állítva az ügyfeleket. A sikeres változást segítik a hálózati megoldások és a partnerségben rejlő lehetőségek kiaknázása, ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy nem szabad elrugaszkodni a realitás talajáról.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. február 25.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés