Lakossági segítséggel fogták el a rablót

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették azt a 27 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint fényes nappal egy idős asszony rabolt ki – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Egy férfi betelefonált a rendőrségre 2020. február 17-én kora délután, és bejelentést tett arról, hogy Kiskunhalason egy idős asszonyt kirabolt egy ismeretlen, akit a helyszínen feltartóztattak.

A nyomozás adatai szerint 13 óra körül a Kossuth utcában sétált a 66 éves nő, miközben valaki hátulról meglökte, majd a kezéből a táskáját kikapta, és menekülni kezdett. Futás közben az elkövető a kézitáskából kivette a tárcát – amiben 180.000 forint készpénz volt –, végül a menekülés során ettől is megszabadult. A közelben lévő járókelők meghallották a sértett kiabálását, a tettes után eredtek, őt a közelben elfogták, és visszatartották a járőrök érkezéséig.

A rendőrök előállították a 27 éves kiskunhalasi férfit, akit rablás bűntettével gyanúsítanak. A nyomozók – kihallgatását követően – őrizetbe vették K. Miklóst, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Mivel a gyanúsított menekülés közben eldobálta a korábban megszerzett értékeket, így azok a helyszínen meglettek, ezért a sértett még aznap visszakapta pénzzel teli tárcáját és táskáját.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. február 19.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés