Lezárt ügy: öccsét lőtte mellkason

A gyanú szerint egy fiatalkorú lány lőtte meg gyermekkorú öccsét. A Bács-Kiskun megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Bács-Kiskun Megyei Kórházból 2019. június 17-én 23 óra 47 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy kiskunfélegyházi nő lőtt sérüléssel vitte fiát az egészségügyi intézménybe.

Az eljárás során kiderült, hogy az egyik tanyában egy kislány a nagyapja légfegyverével játszott, eközben véletlenül meghúzta az elsütőbillentyűt, és mellkason lőtte 12 éves öccsét, aki – az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint – életveszélyes sérülést szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves lányt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A kiskunfélegyházi fiatalkorú ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták a megyei főügyészségnek.

A fegyver tulajdonosával szemben szabálysértési eljárást indított a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztálya, mivel lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértést követett el a férfi azzal, hogy a tárolási szabályokat megszegte. A szabálysértés elkövetése miatt a rendőrség pénzbírságot szabott ki, amit a férfi be is fizetett.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét a felelős fegyvertartásra! Maguk és hozzátartozóik biztonsága érdekében kérik, hogy minden esetben tartsák be az engedély nélkül tartható légfegyverek tárolására vonatkozó előírásokat!

• A fegyvereket zárható szekrényben, a lőszerektől elkülönítve kell tárolni, úgy, hogy ahhoz illetéktelen ne férhessen hozzá!

• Engedély nélkül tartható légfegyvert csak 18. életévét betöltött személy vásárolhat!

• Használata kizárólag sport- vagy céllövészetre korlátozódhat, emberre és állatra tilos vele lőni!

• Használni kizárólag lőtéren, céllövöldében, vagy bekerített magánterületen lehet úgy, hogy a lövedék nem hagyhatja el a bekerített terület határát, tehát nem lőhetünk át a szomszéd telkére, illetve közterületre sem!

• 18. életévét be nem töltött személy csak cselekvőképes nagykorú személy felügyelete mellett, a fenti szabályokat betartva használhatja az engedély nélkül tartható légfegyvert!

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. február 16.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés