Fosztogatott az ál-vevő

A kecskeméti nyomozók elfogták azt a férfit, aki házvásárlási szándék színlelésével lopott ingatlanokból – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2020. január 28-án 14 órakor elfogtak és őrizetbe vettek egy 43 éves besenyszögi lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tavaly februárban és novemberben, valamint idén januárban lakóingatlanokból lopott.

A feltételezett tettes olyan házakat nézett ki, amelyeket eladásra kínáltak. Felhívta a tulajdonosokat, és időpontot egyeztetett velük, mint reménybeli vevő. A házba bejutva mindent körbejárt, fényképezett, majd a sértettek jóhiszeműségét, esetleg figyelmetlenségét kihasználva egy óvatlan pillanatban az egyik helyről 800.000 forint készpénzt, a másik két helyről pedig több százezer forint értékű ékszert tulajdonított el. Egyik esetben bűntársa is volt: édesanyját vitte magával, aki beszélgetett a ház tulajdonosával, amíg a fia értékek után kutatott.

Az elfogatóparancs alapján körözött férfit a nyomozók tegnap előállították. Őt három rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A kecskeméti rendőrök előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására, míg édesanyja, akit egy lopással gyanúsítanak, jelenleg szabadlábon védekezhet.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. január 29.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés