Balesetveszélyes sofőr az autópályán

30-40 km/h sebességgel közlekedett a belső sávban egy idős, zavart férfi az M1-es autópályán, Tatabánya térségében – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A rendőrségre 2020. január 13-án 17 óra 44 perckor érkezett a bejelentés, hogy az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon a belső forgalmi sávban 30-40 km/h sebességgel közlekedik egy személygépkocsi, ami mögött már több kilométeres torlódás alakult ki. A Forgalomellenőrző Alosztály járőrei az említett jármű után mentek, amelynek az úttartása bizonytalan volt, azonban a sofőr a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva tovább közlekedett. Ekkor a rendőrök a személygépkocsi elé hajtottak, és lassítva megállásra kényszerítették. A járművet egy idős szlovák férfi vezette, aki zavart állapotban volt, térben és időben tájékozódni nem tudott, elmondása szerint Pozsonyba akart menni. Az egyenruhások a járművet az egyik pihenőbe kivezették, és a 79 éves bácsihoz mentőt hívtak, akit kórházba szállítottak.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2020. január 14.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés