Rezet lopott a munkahelyéről

A székesfehérvári rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi férfival szemben – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Egy székesfehérvári cég vezetője tett bejelentést a rendőrségre 2018 nyarán arról, hogy 2017 decembere és 2018 júniusa között a cég telephelyéről körülbelül egymillió forint értékben sárgarézöntvényeket tulajdonított el ismeretlen személy.

A nyomozók az ügyben folytatott eljárás eredményeként az esettel összefüggésben a vállalkozás egyik 28 éves alkalmazottját hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a cselekményét pénteki napokon követte el, mely alkalmakkor a raktárból rézdarabokat rejtett a zsebébe, majd azokat a táskájába tette, és így folyamatosan hordta ki a zsákmányt az üzemből. A lopott tárgyakat a későbbiekben eladta.

Az ügy kapcsán nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt indított nyomozás vizsgálatát a napokban a Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte, és az iratokat az illetékes ügyészségnek átadta.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2019. június 8.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés