Egyre hatékonyabb az illegális fakitermelés és kereskedelem elleni küzdelem Magyarországon

Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon. A hatóság éves tájékoztatási kötelezettségének eleget téve, mostantól a hivatal honlapján is elérhetőek a 2018-ban folytatott ellenőrzések számadatai és azok szöveges elemzése – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



Az utóbbi évek tendenciáit figyelembe véve, Európa szerte egyre nagyobb az igény a fára, mint tüzelő- és nyersanyagra. Ezzel együtt sajnos az illegális fakitermelés és kereskedelem is folyamatosan veszélyezteti a fával borított területek fenntartható hasznosítását. A társhatósággal együttes, tudatos fellépésnek köszönhetően azonban egyre inkább érzékelhető a visszaélések megfékezése.

A Nébih elkészítette és a honlapján közzétette a faanyagkereskedelmi lánc 2018. évi ellenőrzésének összefoglaló eredményeit. Ugyanezen a felületen, megyei bontásban megtekinthetőek az ország területére vonatkozó, előző évi statisztikai adatok az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatosan.

Az adatokból látható, hogy 2018-ban a Nébih által elvégzett vizsgálatok száma több mint 80%-kal emelkedett az előző évihez képest, aminek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve elkobzott illegálisan forgalomba hozott faanyag több mint tízszerese (mintegy 130 kamionnyi fa) lett a 2017. évinek, a kirótt bírságok pedig háromszorosára emelkedtek. Említést érdemel továbbá, hogy 2018-ban a Nébih szakemberei – a megfelelő tájékoztatás érdekében – csaknem 2500 telefonhívást fogadtak és 1500-nál több elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján.

A 2018. évi elemzést tartalmazó dokumentum a megelőző évek összefoglalóival azonos szerkezetben és elkészítési módszerrel készült. Mindez lehetővé teszi, hogy a későbbiekben összegyűlő adatok összevethetőek legyenek, azok alapján egyértelműen láthatóvá váljanak azon folyamatok, amelyek ismeretében az ellenőrzések hatékonysága továbbfokozható.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2019. május 20.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés