Kábítószert árult

Vásárlást követően fogták el az oroszlányi rendőrök a fogyasztót és a terjesztőt – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Oroszlányban vett kábítószert a 26 éves S. Zsolt egy 25 éves helyi férfitól 2019. február 20-án délután. A vásárlást követően az oroszlányi rendőrök elfogták a férfit, akinél öt gramm kábítószer gyanús növényi származékot találtak. S. Zsoltot a nyomozók előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, ami pozitív lett. Az oroszlányi rendőrök a megyei Felderítő Osztály nyomozóival együttműködve ezt követően azonosították és még aznap elfogták azt a férfit, akitől S. Zsolt a kábító hatású szert vásárolta. B. Vilmos lakásán elfogását követően kutatást tartottak a rendőrök, ahol készpénzt foglaltak le. A 25 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. B. Vilmost a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásának indítványozását.

Ugyanezen a napon további két férfit állítottak elő az oroszlányi rendőrök, akik szintén B. Vilmostól vásároltak rendszeresen kábítószert. A velük szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív lett. Ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2019. február 21.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés