Traktor kereke alá szorult

A rendőrök terepjáró platóján vitték a mentőszolgálat gépjárművéhez azt a férfit, aki Tiszaszentimre külterületén, egy szántóföldön került a kitört traktorkerék alá – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Egy férfi 2019. február 16-án 17 óra 30 perc előtt Tiszaszentimre külterületén, egy mezőgazdasági területen traktorral közlekedett, amikor eddig ismeretlen okból a jármű bal hátsó kereke kitört, a sofőr kiesett a vezetőfülkéből és a kerék alá szorult. A bajba jutott maga értesítette ismerősét, de sokkos állapota miatt nem tudta megmondani, hogy pontosan hol történt a baleset. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai is a mentésére indultak, miközben a rendőrök azonosították a pontos helyszínt. A saras területet megközelíteni csak terepjáró járművekkel lehetett, így az egységek egy rendőrségi szolgálati gépkocsival és a körzeti megbízott saját terepjárójával mentek a sérülthöz. A körzeti megbízott és kollégái érkeztek meg először, akik a mentősök kiérkezéséig a földön fekvő tiszafüredi lakost - a kihűlés megakadályozása érdekében - takaróval betakarták. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a 25 éves férfit, aki az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2019. február 18.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés