Újabb rekordokra készül az Év Sportolója címre jelölt kick-boxos

A 2018-as év legjobb hazai férfi sportolója cím esélyei közé választották a tavaly három Eb-aranyat nyert Veres Rolandot. A sporttörténelmi kick-box rekordokra pályázó és profi ökölvívó karrierre is készülő klasszis sorrendben másodszor szerepel a top 10-es listán, ráadásul egyetlen, nem olimpiai sportágat képviselő versenyzőként – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a NVESZ sajtó.



Ismét a magyar sportélet elitjébe került a Halker-Király Team kick-boxosa, Veres Roland. A huszadik életévét most januárban betöltő csepeli kiválóság fiatal kora ellenére már tavaly is szerepelt az Év Sportolója jelöltjei között, az idei újabb listára kerülést pedig kifejezetten nagy elismerésnek tartja.

„Igazán nívós dolog, hiszen nem mindenkinek sikerül egymás utáni években bekerülni a top 10-be. Az osztálytársaim, ismerve az eredményeimet, már régebben is kérdezgették, hogyan lehet, hogy nem hallanak rólam az emberek. Szóval nagyon jó érzés, hogy már egyre több figyelmet kapok” – mondta Veres Roland.

A sportágában 2018 legjobb férfi versenyzőjének választott kick-boxos idén minden eddiginél magasabbra tör: az őszi világbajnokságon eddigi négy egyéni aranya mellé még hármat gyűjtene, hogy megdöntse a nyáron visszavonult honfitárs, Mórádi Zsolt világcsúcsát, emellett pedig a profi ökölvívásba is belevág.

“Ha összejönne a hetedik egyéni vb győzelem, ebben a tekintetben egyeduralkodóvá válnék a sportágban, ami húszéves koromra elég szép teljesítmény lenne. Mindemellett szeretnék nekiállni a profi karriernek, és még magasabb szintre lépni azáltal, hogy az ökölvívásba is belekezdek. Idén ugyanúgy ott leszek minden szokásos kick-box versenyen, ahol minél több Grand Champion címet akarok elhódítani, és mellé még tervezek legalább három profi ökölvívó mérkőzést.”

A roppant céltudatos csepeli sportoló az évet egy újdonsággal kezdi: életében először külföldön tart szemináriumot. Nem is akárhol: edzőjével és egyben csapattársával, a sokszoros világbajnok Jároszkievicz Krisztiánnal a kick-box egyik fellegvárának tartott Oroszországba utaznak.

„Nagy megtiszteltetés, hogy éppen Moszkvában oktathatok először, ráadásul az egész orosz válogatott előtt. Mi magyarok a felkészülés tekintetében a világ élvonalában járunk, és örülök, hogy ezt egyre többen ismerik el. Egyhetes edzőtáborban veszünk részt” – közölte Veres Roland, akinek az orosz vendégszereplés utolsó napján tartott verseny lesz az idei első megmérettetése.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2019. január 17.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés