Őrizetben a rablási kísérlet gyanúsítottja

A kiskunhalasi nyomozók néhány órán belül elfogták azt a férfit, aki gyanú szerint a hajnali órákban rablást kísérelt meg – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Egy 57 éves helyi lakos tett feljelentést a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon 2019. január 6-án reggel, mert munkába induláskor ki akarták rabolni.

A nyomozás adatai szerint a férfi a buszra várt, amikor egy ismeretlen odalépett hozzá, és a pontos idő felől érdeklődött. Azonban a választ szinte meg se várva a sértett vállán lévő táskához kapott, és azt erőszakkal megpróbálta elvenni. A meglepett áldozat a táskát nem engedte el, mire a rabló többször megütötte, majd dulakodni kezdtek. Amikor a busz megérkezett, arról többen leszállva a sértett segítségére siettek, aki próbálta a gyanúsítottat visszatartani úgy, hogy a felsőruházatát megfogta. Az elkövető ekkor a piros pulóveréből kibújva, valamint az értékeket hátrahagyva elmenekült.

A kiskunhalasi nyomozók rövid időn belül beazonosították a rablás bűntett kísérlet elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 éves K. Jánost, akit az egyenruhások 23 órakor elfogtak. A helyi férfit kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2019. január 8.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés