Lopott traktorral borult árokba

Más traktorjával indult útnak, de árokba borult egy férfi. A kiskunmajsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Csólyospáloson közlekedett egy helyi nő, aki az út mentén, árokba borulva látta meg férje traktorját. Nem értette, amit lát, mert házastársával előző nap este úgy távozott a tanyájáról, hogy a mezőgazdasági munkagépet otthagyta. Az asszony így ekkor szembesült azzal, hogy az este folyamán valaki ellopta a járművet. A férj az esetet bejelentette a kiskunmajsai rendőrőrsön, ahol nyomozást indítottak az ügyben.

A gyanú szerint az elkövető a traktort a saját kulcsával beindította, majd menet közben balesetet szenvedett. A tettes a munkagépet hátrahagyva elhagyta a helyszínt.

A Kiskunmajsai Rendőrőrs nyomozói rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 32 éves román állampolgárt, aki a sértett tanyáján lakott, és ott is dolgozott alkalmi munkásként. Őt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi elmondása szerint a traktort azért tulajdonította el, hogy „kerüljön egyet” a faluban.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2018. november 18.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés