Vámkonferencia Egerben

A Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ) 2018. október 12-13. között Egerben rendezi meg hagyományos őszi konferenciáját, melyen a résztvevők tájékoztatást kapnak többek között a vám, illetve az adózás aktualitásairól – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



Az MVSZ hagyományos rendezvénye a vámszakma egyik kiemelt információs forrása, ahol a résztvevők első kézből – minisztériumi és NAV vezetők előadásaiból – kapnak tájékoztatást a vám, az adózás és a környezetgazdálkodás legaktuálisabb témáiról, az új szakmai koncepciókról és 2019 jogalkotási elképzeléseiről.

A két napos konferencia első napján megvitatják – többek között – az aktuális vámjogi szabályozási kérdéseket, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elektronikus vámkörnyezetét, az újraértékelések vámhatósági tapasztalatait és a rendészeti szakterületnek az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerhez, valamint a végrehajtási és folyószámla-felügyeleti területhez kötődő tapasztalatait.

A második nap programjában a hangsúly a hatóság és a gazdálkodók közötti közvetlen párbeszéd lehetőségét jelentő tematikus szakmai műhelyekre helyeződik. A Jövedéki Műhelyen az új jövedéki szabályozás gyakorlati nehézségei, a Termékdíj Műhelyen a jövő évi jogalkotási elképzelések és a logisztikai szolgáltatók termékdíj-kötelezettségei lesznek fókuszban, a Vámműhely pedig a vámügyi tevékenység végzéséhez kapcsolódó nehézségek megoldását és az egységes hatósági jogalkalmazást segítő párbeszédre teremt lehetőséget.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2018. október 12.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés