Torna: Hat döntőbe kvalifikálták magukat a tornászok

A selejtezők utolsó napján a lányok gerendán, a fiúk pedig nyújtón mutatták be gyakorlataikat az ifjúsági olimpián – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Sajtócsapat.



Bácskay Csenge 12.033 kapott, amellyel a tizenegyedik helyen végzett. Az egyéni összetettben 48.398 egységgel a tízedik lett, ami azt jelenti, hogy kvalifikálta magát a fináléba. A Postás SE kiválósága az ugrás szerenkénti döntőjébe is bejutott, amelyet szombaton rendeznek. A fiúk utolsó szere a nyújtó volt. Balázs Krisztián 13.366 ponttal, a második helyet szerezte meg ezzel döntőbe került. Az FTC-Telekom tornásza emellett talajon, és korláton is bejutott a legjobbak közé. Ezen felül pedig 78.331 ponttal egyéni összetettben a 9. helyen, kvalifikálta magát az egyéni összetett fináléba is. Érdekesség, hogy csapatversenyt is rendeznek az olimpián, de rendhagyó módon 5 torna szakágból (RG, trabulin, sportakrobatika, női és férfi torna)állították össze az együtteseket. A selejtezők végén, amikor mind az öt sportág befejezte a versenyt kihirdették az eredményt, Balázs Krisztián a csapatával aranyérmet nyert.

Nagy Zoltán, Balázs Krisztián edzője: A selejtezőkben mindent teljesített, amit elképzeltünk az olimpia előtt, érthetően nagyon elégedettek vagyunk mindketten. Különösen örülök annak, hogy Krisztián az egyéni összetett döntővel együtt összesen négy fináléba is bejutott.

Balázs Krisztián, tornász: Rendkívül örömteli, hogy így tudtam teljesíteni itt Argentínában. A döntőkben azonban még nehezebb dolgom lesz, ha lehet ilyet mondani, mert az látszik, hogy nagyon erős tornászok lesznek az ellenfeleim. Nagy izgalommal várom. Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya: Csenge a tízedik hellyel került be, az egyéni összetett fináléba. Remélem, hogy rontás nélkül megcsinálja a négy szert és előrébb tud végezni. Az ugrásról is azt gondolom, hagy van rajta mit javítani, és bízom benne, hogy előkelőbb helyen végez majd.

Az ifjúsági olimpia programja:

Október 11., csütörtök: egyéni összetett döntő – fiúk (Balázs Krisztián). Október 12., péntek: egyéni összetett döntő – lányok (Bácskay Csenge). Október 13., szombat: döntők, 1. nap – lányok: ugrás (Bácskay Csenge), felemás korlát; fiúk: talaj (Balázs Krisztián), lólengés. Október 14., vasárnap: döntők, 2. nap – fiúk: gyűrű, ugrás Október 15., hétfő: döntők, 3. nap – lányok: gerenda, talaj; fiúk: korlát(Balázs Krisztián), nyújtó (Balázs Krisztián).

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2018. október 11.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés