Aerobik: Kilenc döntő a Suzuki Világkupán

A magyar aerobikosok Japánba utaztak, hogy megmérettessenek a tokiói Suzuki Világkupán, ahol a selejtező versenynapján valamennyi egység bejutott a fináléba, a felnőttek három, az utánpótlás korosztály pedig hat döntős pozíciót szerzett – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Kaszala Claudia.



A felnőttek selejtezőjében Bali Dániel három versenyszámban is kvalifikált, egyéniben a második helyen zárt 22.450 ponttal, mindössze 0.05-ra lemaradva a japán világbajnoktól, vegyespárosban Mazács Fannival ugyancsak másodikok lettek (21.450 pont) Vietnám után. Trióban a Bali Dániel, Farkas Balázs, Mazács Fanni összeállítású hármas 21.950 pontot gyűjtött, amellyel szintén a második pozícióból várják a finálét. Hajdú Kata pedig 19.750 ponttal a 12. helyen végzett női egyéniben.

Az utánpótlás korosztály ugyancsak remek teljesítményt nyújtott, hiszen minden egység döntőbe került. A 15-17 éves junior aerobikosok közül női egyéniben Ruzicska Vanessza 20.250 ponttal a második, míg Ákoshegyi Dóra 19.900 ponttal a negyedik helyen jutott tovább. Az Ákoshegyi Dóra, Ruzicska Vanessza, Simon Zsófia alkotta trió pedig negyedik lett 19.150 ponttal. A 12-14 évesek női egyéni versenyében Görgényi Ilona második (19.250 pont), Fényes Gréta ugyanott a negyedik pozíciót szerezte meg a selejtezőben (18.950 pont). Fejér Fruzsinával kiegészülve trió formációban pedig 19.100 ponttal az első helyen kvalifikáltak.

Folytatás vasárnap a Világkupa fináléjával.

Varga-Réfi Eszter, PSN Zrt. sportiskola-igazgató: Összességében pozitív napot zártunk, bár még erősen érezhető az időeltolódás okozta fáradtság. A felnőttek hősiesen kitettek magukért, és három versenyszámban is a második helyről várják a finálét. Bizakodva nézünk a döntő elé, nagyon pozitívak a selejtezős helyezések. Bali Dani küzdeni fog az aranyért, a házigazdák világbajnoka ellen. A páros és a trió kicsit bizonytalanabb, Fanni térdszalagja nemrég meghúzódott, és most a páros gyakorlatnál ismét volt egy rossz mozdulata. Reméljük, bírni fogja a vasárnapi terhelést.

Selejtező eredmények:

Felnőtt:

férfi egyéni:

2. Bali Dániel PSN Zrt. (22.450 pont)

vegyespáros:

2. (Bali Dániel, Mazács Fanni (PSN Zrt.)) (21.450 pont)

trió:

2. (Bali Dániel, Farkas Balázs, Mazács Fanni) (21.950 pont)

női egyéni:

12. Hajdú Kata Óbudai WDSE (19.750 pont)

AG I. (12-14 évesek):

női egyéni:

2. Görgényi Ilona Flex-HD (19.250 pont)

4. Fényes Gréta Flex-HD (18.950 pont)

trió:

1. (Fejér Fruzsina( Óbudai WDSE), Fényes Gréta(Flex-HD), Görgényi Ilona(Flex-HD)) (19.100 pont)

AG II. (15-17 évesek):

női egyéni:

2. Ruzicska Vanessza Flex-HD (20.250 pont)

4. Ákoshegyi Dóra PSN Zrt. (19.900 pont)

trió:

4. Ákoshegyi Dóra(PSN Zrt.), Ruzicska Vanessza (Flex-HD), Simon Zsófia (Óbudai WDSE)) (19.150 pont)

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2018. április 22.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés