Hét év börtön lett a törökszentmiklósi apagyilkos büntetése

Helybenhagyva az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét, jogerősen 7 év börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a törökszentmiklósi férfit, aki 2015-ben ittasan megfojtotta édesapját. Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel az ügy összes körülményére, az I. fokú bíróság arányos büntetést szabott ki, annak lényeges súlyosítására a táblabíróság nem látott indokot. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Bátyi Zoltán sajtótitkár.



A bűncselekményről

A vádlott, ifj. M. J., a cselekmény elkövetésekor 48 éves volt és édesapja, a 74 éves id. M. J. sértett Törökszentmiklóson éltek együtt egy házban. Korábban mindketten italozó életmódot folytattak, de 2015-ben a sértett már nem fogyasztott alkoholt, míg a fia továbbra is italozott. Az apa próbált hatni a fiára azért, hogy ne igyon, és alkalmi munkákból szerzett pénzét ne alkoholra költse, de ezt a figyelmeztetést a fia kötekedésként fogta fel. Emiatt 2015-ben havonta összevesztek, de tettlegességre nem került sor.

2015. december 15-én délután a vádlott ittasan ment haza, de még tovább akart inni, ezért ismét elment egy kocsmába, ahonnan este már erősen ittas állapotban tért vissza. Az apja ezt szóvá tette, ezért apa és fia veszekedni kezdett egymással. A fiú többször fejen ütötte az apját, aki dulakodás közben igyekezett védeni magát. A kanapéra zuhant a sértett, magával rántva a vádlottat, aki két kézzel megragadta az apja nyakát, és legalább öt percig szorította, amíg a sértett már nem mozdult és nem is védekezett.

Miután a vádlott látta, hogy az apja nincs eszméleténél, egy vödör vizet öntött rá, de az apa erre már nem reagált. A fiú ekkor a szomszédba ment segítségért, ahonnan mentőt hívtak, de már nem tudtak az apán segíteni.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2018. február 21.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés