Hat óra alatt 25 jogsértés

A kiskunhalasi rendőrök a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztályának munkatársaival közösen szerveztek közlekedésrendészeti akciót – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a megyei RFK sajtószolgálata.



A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 2018. január 12-én közlekedésrendészeti akciót szervezett az 53-as számú főút Tompa és Kiskunhalas közötti szakaszán. Az ellenőrzés elsősorban a megengedett legnagyobb sebességhatár betartásának ellenőrzésére, valamint a kanyarodási szabályok megszegésének kiszűrésére irányult.

A 9 óra és 15 óra között megtartott akció során a rendőrök célirányos ellenőrzést hajtottak végre. Azt a járművet vonták intézkedés alá, amelynek sofőrje szabályt szegett. Összesen 24 személlyel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, közülük 3 fő azt - a rendelkezésre álló bankkártyás mobil fizetőterminálnak köszönhetően - a helyszínen kifizette.

Az ellenőrzés a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztályának munkatársaival történő szoros együttműködéssel valósult meg. Az akció során migráns személyek után kutatva az intézkedés alá vont járműveket át is vizsgálták.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2018. január 15.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés