Újabb jegy- és bérletkiadó automata a repülőtéren

A Budapesti Közlekedési Központ növelte a jegy- és bérletkiadó automaták számát a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Az ügyfélközpont mellett ma már 3 automatából is megvásárolhatják jegyüket a repülőtérre érkezők – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Budapesti Közlekedési Központ.



Üzembe helyezték a harmadik jegy- és bérletkiadó automatát a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren 2017. augusztus 4-én. A Budapestre látogató turisták már a reptéren megvehetik a fővárosi közösségi közlekedéshez szükséges jegyüket vagy bérletület, amelyre a három automata mellett a helyszínen működő BKK Ügyfélközpontban is van lehetőség.

Bár a készülékekben vásárolt jegytípusok közül a vonaljegy a legnépszerűbb, a repülőtéri helyszíneken várhatóan a repülőtéri vonaljegyre lesz a legnagyobb igény. A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére 2017. július 8-ától elindult a 100E járat, így már közvetlenül, átszállás nélkül is el lehet jutni közösségi közlekedéssel Budapest belvárosából a repülőtérre. A 100E autóbuszokra külön repülőtéri vonaljegyet kell váltani, amelynek ára 900 Ft. A reptéri BKK automatáknak köszönhetően a légikikötőből a belvárosba tartó utasok kényelmesen, néhány perc alatt megvásárolhatják az utazásukhoz szükséges jegyüket.

Budapesten és az agglomerációban összesen 359 automata áll ügyfeleink rendelkezésére. Az automaták pontos helyéről a térképes keresőn lehet tájékozódni.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2017. augusztus 7.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés