Keresik az ismeretlen sofőrt

Kérik, jelentkezzen az a gépkocsivezető, aki 2017. május 25-én 19 óra 40 perc körül egy kerékpárossal ütközött össze Kiskunmajsán, a Rákóczi utcában- tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.



A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 03060/830/2017. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Kiskunmajsán, a Rákóczi utcában 2017. május 25-én 19 óra 40 perc körül egy kerékpáros az egyik ingatlan kapubejárójához balra akart befordulni, amikor a vele azonos irányból érkező és mögötte közlekedő ismeretlen hatósági jelzésű, ismeretlen típusú, feltehetően sötét személygépkocsival ütközött.

A sötét autó azonnal megállt és abból annak vezetője egy 35-40 év körüli, szőke hajú nő szállt ki, aki azonnal a segítségére sietve őt bekísérte a házba, illetőleg felajánlotta, hogy az orvosi ügyeletre szállítja. A kerékpáros a felajánlást visszautasította. A balesettel kapcsolatban nem hívtak rendőrt. Az éjszakai órákban a kerékpáros férfit kórházba szállították és megállapították, hogy súlyos sérüléseket szenvedett.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy az ismeretlen gépkocsivezető a baleset körülményeinek tisztázása érdekében hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, vagy tárcsázza a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2017. május 27.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés