Kiváló magyar élelmiszerek mutatkoztak be Sanghajban

A Kínai Népköztársaság Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált az elmúlt évek során. A Kína felé irányuló agrárexportunk 2016-ban meghaladta a 67 millió eurót – mondta Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára SIAL Nemzetközi Élelmiszeripari Szakkiállítás magyar standjának megnyitóján – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az FM Sajtóiroda.



Az államtitkár elmondta, hogy a közép-európai országok közül ma Magyarország rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel Kínába. Jelenleg a magyar sertés-, liba-, kacsa-, marha-, és nyúlhús, valamint a búza exportja is folyamatos.

A szakkiállítással egy időben Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa, üzleti fórumot szervezett, a Kínában tartózkodó magyar cégeknek. A rendezvény kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar vállalkozások képviselői további üzleti kapcsolatokat építhessenek a fórumon megjelenő kínai partnerekkel.

A kínai üzleti élet jelentős szereplőinek szervezett borvacsorán elmondott köszöntőjében Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár kiemelte, hogy mi magyarok méltán vagyunk büszkék Hungarikumainkra, melyek között szép számban megtalálhatóak a mezőgazdaság és állattenyésztés munkájának eredményei. Hozzátette, hogy a világ számos táján ismerik a magyar pálinkát, a tokajit és más borvidékek borait, a libamájat, valamint az ásványvizeinket.

Az idén 18. alkalommal megrendezett SIAL China Élelmiszeripari Kiállításon magyar vállalatok már évek óta rendszeresen mutatnak be kiváló minőségű hazai termékeket. Az FM delegációja a vásár ideje alatt egyeztetéseket folytat magas rangú kínai minisztériumi és hivatali vezetőkkel.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2017. május 19.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés