Már csak öt nap

Már csak öt nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 22-ig! Szombat délelőtt bárki pár perc alatt elintézheti szja-bevallását az Eurocenterben. A benyújtási határidő előtti hétvégén a NAV munkatársai a Bécsi úti bevásárlóközpontban várják az ügyfeleket – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.



Május 22-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető új netes felületen.

Szombaton akár bevásárlás előtt is benyújtható a bevallás az Eurocenterben, ahol félnapon keresztül segítenek a NAV munkatársai azoknak, akik még nincsenek túl bevallási tervezetük véglegesítésén. Két nappal a határidő előtt, fél 9-től 1 óráig mindenki megtalálja az adóhivatal pultját a Bécsi út 154-ben, ahol leadható a papíralapú személyijövedelemadó-bevallás, sőt, a szakemberek a bevallás kitöltésében is segítenek. Ezen a napon ügyfélkaput is nyithatnak azok, akik szeretnék az e-szja mellett a közigazgatási ügyek nagy részét a legegyszerűbben, akár otthonról, saját számítógépükről intézni.

Korábban postán, csaknem 820 ezren kapták meg a bevallási tervezetet a NAV-tól. Tanácsos átnézni a tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott mellékletét kell kitölteni és visszaküldeni május 22-ig.

Mindenki, aki maga készít szja-bevallást, vagy a tervezetet fogadja el – sőt még az az egyéni vállalkozó is, aki februárban nem nyilatkozott a felajánlásról – május 22-én éjfélig rendelkezhet adója 1+1 százalékról.

Akik netán elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy a felajánlásban, azok hívják a NAV Általános Tájékoztató Rendszerét. A hivatal munkatársai munkanapokon 8:30-tól 18 óráig, hétvégén 8:30-tól 13:30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2017. május 18.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés