Az áldozatsegítés és az internet veszélyei

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai interaktív bűnmegelőzési előadást tartottak a Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.



Az Európai Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Azóta ezt a napot Európa számos országában, így hazánkban is a bűncselekmények áldozatainak napjává nyilvánították.

Ebből az alkalomból tartottak 2017. február 21-én a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának áldozatvédelmi- és vagyonvédelmi szakelőadói interaktív bűnmegelőzési prevenciós előadást a Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban.

A két intézmény közötti több éves együttműködés keretében Dudásné Tóth Erika c. r. őrnagy és Madari Róbert c. r. alezredes az idősek számára szervezett internetes tanfolyamon hívták fel résztvevők figyelmét az általános bűnmegelőzési tanácsokon kívül az internet veszélyeire illetve az áldozatvédelem és áldozatsegítés lehetőségeire. A rendezvény zárásaként a jelenlévők kérdéseire válaszoltak az előadók illetve prevenciós kiadványokat adtak át részükre.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2017. február 22.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés